Friss adat a nyugdíjakról, az eredmény elkeserítő

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette, hogy mekkora volt az átlagnyugdíj és a mediánnyugdíj 2023 decemberben. Az összegek nem érik el azt a szintet, amely az Egyensúly Intézet legfrissebb szegénységkutatása alapján szükséges az egyéni szintű szűkös megélhetéshez Magyarországon.

A napokban megjelentek a 2023. decemberi átlagnyugdíj- és mediánnyugdíj adatok, továbbá azt is megtudtuk, hogy hány fő részesült saját jogú nyugdíjban és egyéb nyugdíjszerű ellátásokban.

A rendkívül magas várható infláció okán a kormány 2023. januárban 15 százalékos nyugdíjemelést alkalmazott. Ennek hatására az átlagnyugdíj minden korábbinál magasabbra, 208 ezer forintra emelkedett, a mediánnyugdíj pedig megközelítette a 185 ezer forintot – emlékeztet elemzésében a bankmonitor.hu.

A mediánnyugdíj a helyzeti középértéket jelöli: ha „tornasorba” állítjuk a nyugdíjakat, akkor a középen álló összeg a mediánérték. Azaz a nyugdíjasok egyik fele ennél többet, másik fele ennél kevesebbet kap. Olyankor érdemes mediánt feltüntetni, amikor kiugró értékek is vannak, amelyek jelentősen eltorzíthatják az átlagadatot.

Az infláció azonban magasabb lett a vártnál: az 1-8. havi tényadatok szerint az általános infláció 22,0 százalék volt, a nyugdíjas infláció pedig még magasabb értéket, 23,3 százalékot mutatott. Emiatt a kormánynak a törvény értelmében évközi nyugdíjemelést („nyugdíjkorrekciót”) kellett végrehajtania, melyet novemberben egész évre visszamenőleg ki is fizettek a nyugdíjasoknak.

A 3,1 százalékos mértékű korrekció következtében év végére az öregségi nyugdíjak átlaga megközelítette a 218 ezer forintot, míg a medián csaknem 193 ezer forintra nőtt.

Mire elég ez?

Az Egyensúly Intézet negyedévente megjelenő szegénységkutatásában azt vizsgálta, hogy a magyaroknak egyéni szinten mekkora összegre van szükségük a szűkös, az átlagos szintű, illetve a gondtalan élethez. A legfrissebb, tavaly decemberi adatfelvétel alapján a nyár óta egy magyarnak jellemzően
havi nettó 250 ezer forintra lenne szüksége a szűkös megélhetéshez. A megkérdezettek szerint az átlagos szintű megélhetéshez személyenként havi nettó 350 ezer forintra van szükség.

A bankmonitor.hu szerint az átlagnyugdíj tavalyi emelkedését egyébként nem teljes egészében magyarázzák a nyugdíjemelések. Egy másik tényező, a „cserélődési hatás” is szerepet játszott abban, hogy már januártól októberig 208 ezer forintról 210 ezer forintra nőtt az öregségi nyugdíj átlagos összege. Ennek magyarázata, hogy évközben újdonsült nyugdíjakat is megállapítottak, amelyek – elsősorban a valorizációs szorzók felettébb gyors növekedése miatt – rendre magasabbak, mint a meglévő nyugdíjak; továbbá a nyugdíjasok kis része elhalálozott, akik jellemzően már régebb óta nyugdíjasok voltak, és a nyugdíjaik a pusztán inflációkövető emelés miatt nem teljesen tartottak lépést a nyugdíjak emelkedésével, hanem a kisebb összegű ellátások közé tartoztak.

Scroll to Top